Picit visszatekintettem az elmúlt két évre, hogy miket hozott, milyen lehetőségeket, változásokat, átalakulásokat, és hogy mik maradtak itt közösségi szinten szokásként, szófordulatként, vagy bármi más lenyomatként. És rájöttem, hogy engem még mindig az érintésmentes szó üt szíven leginkább azóta is, épp úgy, mint sok-sok hónappal ezelőtt. Bár...

Egészen biztosan voltál már úgy, hogy valami negatív élmény ért, aminek hatására egyre jobban és jobban belecsúsztál a szomorúságba / csalódottságba / dühbe / bármilyen más negatív érzelembe, és úgy érezted, sehogy sem bírsz kikecmeregni belőle. De mi történik ilyenkor benned, és hogyan lehet vajon kijönni ebből a spirálból?

Mostanában sokatokkal kerül szóba a HÁRÍTÁS témája mind szóban, mind írásban, így gondoltam, a fogalmi dugók elkerülése végett írok egy posztot róla, hogy kicsit jobban átlássátok, mik is ezek az esetek.
Az elhárító mechanizmusok rendszerét nem én alkottam, hanem Freud, úgyhogy kicsit sem újkeletű, viszont a mai napig használatos.

"Úgyis minden úgy történik, ahogyan történnie kell." - ismét "kedvenc" mondásaim egyikét hoztam nektek. Talán az egyik legellentmondásosabbat.

Nincs idő a fájdalomra. - "kedvenc" reklámszlogenjeim egyike volt mindig is. Persze, nyilván értem én a mögöttes üzenetet, hogy azonnal ható fájdalomcsillapító, meg a testi fájdalom kezelése más, mint a léleké, mégis, annyira pontos képet ad a XXI. századról.
Hiszem, hogy ha valami a lelkünkben igazán fáj, annak teret kell engedni. Merni átengedni...

Lehet, hogy ehhez a képhez nem is kell külön magyarázat. :) :) Ha nem is analizálom túl neked most ezt a folyamatot, a fázisait akkor is érdemes megfigyelned magadon.

Hiába mondják, hogy szuper vagy, hogy van tehetséged, hogy jó, amit csinálsz, te nem hiszed el. Van, hogy akárhányan mondják is, nem érzed magad szerethetőnek, és azt gondolod, ha még többet tennél, akkor könnyebben/többen szeretnének. Nem mersz lépni dolgokban, félsz, hogy úgyis kudarcot vallasz, mert kevés vagy hozzá.

A déja vu ("már láttam") egy köznyelvben is meghonosodott francia kifejezés, szakszóval paramnézia, az a jelenség, amikor valaki úgy érzi, egy adott esemény már megtörtént vele, átélte már pontosan ugyanazt a helyzetet, amiben pillanatnyilag éppen van.

Január eleje. Az az időszak, amikor a legtöbben vetik bele magukat teljes erővel a változtatni akarásba és érzik magukat motiváltnak, amikor kicsit elérhetőbb közelségbe kerül, hogy ezúttal talán alakulhatnak másképp is majd a dolgok. Holott pontosan tudjuk, hogy az Újév, az évforduló valójában csak egy kijelölt naptári nap, még csak asztrológiai...

Köszönöm, hogy velem tartottatok idén is, köszönöm a meglátásaitokat, ötleteiteket, üzeneteiteket, a bizalmatokat, hogy kísérhetlek titeket az utatokon!